
Shearer: Harry Kane meg fogja dönteni a rekordomat
A Tottenham Hotspur történetének gólkirálya lett a hétvégén Harry Kane, amikor a Manchester City-nek lőtt győztes góljával megdöntötte Jimmy Greaves 266 gólos rekordját. Kane 267 gólnál jár Spurs-mezben, és nagyon nem mellékesen
200-nál a Premier League-ben.

Hatalmas mérföldkőhöz ért, előtte ugyanis csak ketten jutottak legalább 200-ig, Wayne Rooney 208-ig és Alan Shearer 260-ig. Shearer egyeduralkodó a PL-ben, az 1992-ben átnevezett, illetve létrehozott ligában valamikor 1993 környékén állt élre a szerzett gólok számában, és azóta sem mozdult onnan. 2006-ban fejezte be, de már úgy 30 éve ő a Premier League gólkirálya.
Kane a nyáron még csak 30 éves lesz, így elérhető közelségben van számára Shearer csúcsa. Az üldözött nem is kételkedik benne, hogyan fogja végezni több évtizedes rekordja.
“Semmi problémám ezzel a helyzettel, jól tudom, mennyire akarja a rekordot (Kane), elmondta nekem, és ez rendjén is van így, ugyanis én is ilyen voltam. Ha elkerülik a sérülések, és marad az országban, akkor megcsinálja, csak idő kérdése. Nem sok jobb csatár van nála, nagy rajongója vagyok, fantasztikus játékos. Mindenek előtt, mindössze a harmadik, aki elérte a 200 gólt, utánam és Wayne után, vagyis nem túl népes a klubunk. Remek formában van, mint mindig, a csapata nem annyira, de ez őt egyáltalán nem befolyásolja. Nagyon rég óta enyém a rekord, ám mindig azt mondtam, hogy egy nap elveszik tőlem. És ha ő lesz az, én szorítom meg elsőként a kezét”
– idézte a PL hivatalos weboldala Shearert.

Kane a 200 gólját 301 meccsen érte el, Shearer 441 PL-mérkőzésen lőtte a 260-at,
vagyis előbbi átlaga egyelőre valamivel jobb, 0,66 gól meccsenként, míg a csúcstartóé 0,58. Ha úgy vesszük, Kane-nek mostantól 140 meccsen kell 60 gólt szereznie, hogy befogja célpontját, azaz jócskán engedhet is gólátlagából. Természetesen nem is gondol ilyenre, ebben Shearer is egyetért.
“Kissé különbözőek vagyunk, őt nem zavarja, ha vissza kell lépnie irányítani, 10-esnek, miközben én mindig annyira előre mentem, amennyire csak tudtam. De mindketten gólszerzésre törekszünk, ez egyforma bennünk. Látom, hogyan éhezi és szomjazza a gólokat, és nem érdekli, hogyan szerzi őket”
– állapította meg a most 52 éves gólkirály.
Van köztük egy további hasonlóság is – amit fentebb Shearer már említett –, életük klubjával semmit nem nyertek. Shearer a Newcastle Unitedben töltötte karrierje utolsó 10 szezonját, 303 PL-meccsen 148 gólt ért el itt, ám trófeát nem nyert. Kane a Spursben most nyomja 10. idényét, 300 PL-meccsen van túl, ám szintén egyetlen cím nélkül.
Recent Comments