Szato távozik csapatától

Szato távozik csapatától

  06 Oct 2021  

Az IndyCarban érdekelt Rahal-Letterman Racing istálló bejelentette, hogy Szato Takuma, az együttes pilótája távozik.

A korábbi Forma-1-es japán versenyző két időszakban, öt évig erősítette a csapatot, először 2012-ben, majd 2018-tól egészen a mostani idény végéig.

This image has an empty alt attribute; its file name is szato1.jpg

“Kiváltság és megtiszteltetés volt, hogy Takuma kétszer is velünk dolgozott az évek során. Nagyra értékeljük az elkötelezettségét és azt az energiát, amelyet minden nap kitett a pályára a csapat érdekében. Különösképpen hálásak vagyunk neki azért, hogy 2020-ban először nyert a csapatunknak az Indy500-on, amely mindannyiunk életében egy különleges pillanat volt” – nyilatkozta az istálló társtulajdonosa, az IndyCar-legenda Bobby Rahal.

Szato pályafutása során hatszor nyert a sorozatban, és egyelőre kérdéses a jövője, de korábbi sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy az Andrettihez távozó Romani Grosjean helyét veszi át a Dale Coyne Racingnél.