Újabb Forma-1-es név tart az IndyCarba

  20 Oct 2021  

A 34 éves versenyző egy Arrow McLaren Chevrolet-val fog körözni a Barber Motorsport Parkban, ez lesz az első alkalom, hogy IndyCart vezet.

A német 10 évet húzott le az F1-ben, 2010-ben kezdett, és még tavaly is beugrott két futamra az azóta Aston Martinná vált Racing Pointhoz. Legutóbb egy éve, a Nürburgringen indult. 182 nevezés és 179 start áll a neve mellett, múlt hónapban azt nyilatkozta, nem maradt esélye, hogy 2022-re visszatérjen, így egyértelműnek tűnik, hogy más felé kell kacsingatnia, ha versenyezni akar.

Erre pedig legalkalmasabbnak Amerika és az amerikai bajnokság F1-ben is induló csapata, a McLaren tűnik, aminek főnöke, Zak Brown jól ismeri Hülkenberget. A jelenlegi tesztlehetőség nem jelent automatikus indulást, de az istálló vezetője elmondta, tervezik a harmadik autót, legkésőbb 2023 elejétől. Addig biztosan Pato O’Ward és Felix Rosenqvist vezet náluk.

Hülkenberg egyelőre valószínűleg tapogatózik, de ha tetszik neki az IndyCar, a McLaren harmadik autós kísérletei akár fel is gyorsulhatnak, a bővítési projekt 2023 előtti elindulását sem zárta ugyanis ki Brown.

Legutóbb a pár hete véget ért idényben váltott F1-ről IndyCarra pilóta full time, Romain Grosjeannak remekül sikerült az átállás, a Dale Coyne Racingtől több dobogós helyezés után máris az egyik legmenőbb csapathoz, az Andretti Autosporthoz lépett tovább 2022-re.

Hülkenberg utolsó előtti F1-es bevetésén, tavaly, Silverstone-ban (Photo by Bryn Lennon/Getty Images)

Hülkenberg népszerű, érdekes és nagyra értékelt figurája volt a Forma-1-nek annak ellenére, hogy a közel 180 indulásából egyszer sem állhatott dobogóra.

Egyetlen igazi sikere egy pole pozíció még 2010-es újoncévéből, de versenyzett a Williamsnél, a Saubernél, a Renault-nál, illetve a Force Indiánál, majd az abból lett Racing Pointnál, és még mindig az ebből alakult Aston Martin tesztpilótája, vagyis újabb beugrásra még megvan az esélye.

Az F1-en kívül 2015-ben Le Mans-ban is kipróbálta magát, Porschéval, és ott azonnal győzött, a 24 órás megbízhatósági versenyt elsőre sikerült megnyernie.

Hülkenberg hétfőn tehát bemutatkozik az IndyCarban, nehéz elképzelni, hogy ne tetsszen neki a kocsi, illetve a bajnokság hangulata, amiről korábban nem csak Grosjean, de az Indianapolisban többször rajthoz álló Fernando Alonso is áradozott, nem beszélve az elmúlt bő 30 év legendás versenyzőiről, akik az F1 után – vagy akár előtt – megfordultak Amerikában.