Valentino Rossi hatása a MotoGP-re megismételhetetlen

Valentino Rossi hatása a MotoGP-re megismételhetetlen

  23 Oct 2021  

Rossi a szezon végén visszavonul, Olaszországban ezen a hétvégén indul utoljára. Elbúcsúzik hazai közönségétől, és ebből az alkalomból a nyolcszoros világbajnok is méltatta őt.

Misanóban 30 ezer drukker köszönhet el minden idők egyik legnagyobb motorversenyzőjétől, és Marquez is elmondta a véleményét.

Valentino Rossi (Photo by Mirco Lazzari/Getty Images)

“Valentino, a karrierje, és amit tett a MotoGP-ért, egyedülálló. Senki nem tud elérni még csak hasonlót sem. Ő volt az első, aki mindent megnyert, és rengeteget tett a motorversenyzésért, illetve mindenek fölött, óriási számú rajongót szerzett a sportágunknak. Ez megismételhetetlen, és a MotoGP-nek hálásnak kell lennie neki”

-mondta a Repsol Honda kiválósága.

Tette ezt úgy Marquez, hogy kettejük viszonya nem a legjobb, sőt, valójában nincs is, a 2015-ös vb-befejezés miatt alig beszélnek: Rossi azzal vádolta Marquezt, hogy szabotálta a vb-győzelmét, így lett végül Jorge Lorenzo a bajnok.

“Én nem vagyok jóban vele, de ennek ellenére nem gond nekem elismerni, hogy mennyire fontos volt a sportágnak”

-emelte ki most Marquez.

Marc Marquez (Photo by Steve Wobser/Getty Images)

Az idei második misanói verseny után már csak két nagydíj maradt Valentino Rossi karrierjéből, Portimaóban jön az utolsó előtti, majd Valenciában a zárófutam.

A 42 éves motoros kilenc világbajnoki címet szerzett, hetet a MotoGP-ben, vagyis a csúcskategóriában, és összesen 115 futamgyőzelme van, aminél csak Giacomo Agostini tudott többet, 122-t.