Veretlenek csatája hajnalban

Ritkán rendeznek kedden – magyar idő szerint szerda hajnalban – NFL-mérkőzést, azonban a koronvavírus-járvány egyedi megoldásokat szül: ennek következtében igazi csemege elég nézünk, ugyanis két veretlen csapat, a Tenessee Titans és a Buffalo Bills ütközete kerül képernyőre.
Természetesen a találkozó legnagyobb kérdése, hogy a Titans miképpen tudja majd kezelni a sok hiányzót, a járvány miatt ugyanis 13 játékos került a nem bevethetők listájára, az elkapó sorból például Corey Davies és Adam Humprhies sem léphet pályára.
Kulcskérdés lehet a Bills számára, hogy az eddig szinte hallott futójátékát mennyire alkalmazza majd, ugyanis egyelőre úgy tűnik, hogy a tavalyi AFC-döntős Titans védőit inkább csak a földön lehet zavarba hozni, e tekintetben mindössze a 29. helyen állnak a rangsorban.
A szezon indulása előtt a legtöbb szakértő az irányító Josh Allent látta a Bills támadójátékának legfőbb kerékkötőjenként, a fiatal QB azonban mindenkire rácáfolt az első hetekben mutatott teljesítményével és ugyanezek az újságírók most az MVP-versenyben is emlegetik a nevét. Allen egy klubcscsúcsot is beállított már, ugyanis sorozatban négy mérkőzésen passzolt legalább 280 yardot és adott több mint egy TD-passzt, ebben az esetben Drew Bledsoe 2002-es franchise rekordját adhatja át a múltnak.
Az 1 órakor kezdődő összecsapást – amelynek a fogadóirodáknál 8,5 pontos különbséggel a Buffalo az esélyese – Kerek István közvetíti Bencsics Márk szakértő segítségével.